Szeptember 8-9-én Székesfehérváron került megrendezésre az idei Magyarország Atlétikai Csapatbajnokság Döntője. Ez az egyetlen olyan atlétikai sportesemény az évben, melyen a résztvevő csapatok nem csupán saját egyesületüket képviselve, de más egyesületekkel társulva, akár több klubbot egyszerre is magába foglalva versenghetnek az ország legjobb csapata címért. Mind a keleti, mind a nyugati régióból már csak 6-6 csapat vehetett részt a múlt hétvégi döntőn. A Csapatbajnokság elődöntőjét májusban rendezték, melyen a Sportolj Velünk Sportegyesület Veszprém megyéből egyedüliként vívta ki a továbbjutást. Az alig fél éve alapított sportklub nem csak hogy egyedül képviselte a régiót, de ők az egyetlen vidéki klub, akik nem összeállva más egyesülettel/egyesületekkel vették fel a versenyt a nálunk sokkal nagyobb létszámú csapatokkal szemben az ország egyik legnagyobb presztízsnek örvendő atlétikai viadalán.
A 12 csapat közül messze a legkisebb versenyzői létszámmal rendelkező SVSE 9 férfi és 8 női atlétával utazott a döntőre. Míg más csapatok futó és ügyességi versenyszámokban egyaránt tudtak kiállítani indulókat, a veszprémi csapat kizárólag a futóira támaszkodhatott, akik remekül helyt álltak.
Bár az SVSE felnőtt atlétái közül többen sérülés miatt nem tudtak rajthoz állni, a klub fiatalabb versenyzői szinte maradéktalanul töltötték be az idősebbek hiánya miatt kialakult űrt. A nőknél és a férfiaknál is több dobogós helyezést szereztek Tóthné Stupián Anikó tanítványai. A hölgyek versenyiben kiemelkedő a Felnőtt Európa Bajnoki résztvevő Kéri Bianka teljesítményé, aki pihenőjéből visszatérve 2 egyéni ezüstérmet is bezsebelt 400 és 800 méteren. Továbbá a Kéri Bianka, Hadnagy Zsóka, Farsang Evelin és Göncz Anna összeállítású 4×400 méteres váltó is a 2. helyen ért célba. A junior korú Bányai Petra éppen hogy csak lecsúszva a dobogóról 1500 méteren a 4. helyen végzett. Biankához hasonlóan, Göncz Anna is 400 és 800 méteren versenyzett, és mindkét versenyszámban az értékes 6. helyezést szerezte meg. Szintén 6. helyen végzett a még csak ifjúsági korú Magyar Veronika 3000 méter akadályfutásban. További eredmények a női versenyszámokban: Hadnagy Zsóka 400 méter gát 8., Magyar Veronika 800 méter 9., Gedra Szabina 200 méter 13., 100 méter 16., Kiss Georgina Dzsesszika 100 méter 15.
A férfiak versenyeiben mutatkozott meg leginkább az SVSE feltörekvő fiataljainak ereje. Mint a klub legeredményesebb férfi versenyzője, az idei felnőtt 800 méteres Országos Bajnok Kiss Gergő mindkét nap óriási küzdelmekben, mindössze néhány tized másodpercnyi különbségekkel, 800 és 1500 méteren egyaránt bronzérmet szerzett. Gergőhöz hasonlóan a mindösszesen 16 Zsetnyai Ákos is dobogóra állhatott 5000 méteren, méghozzá élete legjobb idejét futva ezen a távon, 15:29.68. Az ugyancsak ifjúsági korú Felber Balázs 3000 méter akadályfutásban bizonyította tehetségét, ahol óriási, 9:45.75-ös egyéni csúccsal a 4. helyet csípte el. Szintén az ifi tábort erősítve, Molnár Attila 400 méter síkfutásban szerzett 5. helyezése is dicséretre méltó. Zárójelben megjegyzendő, hogy e három fiatal kiválóság mindegyike képviselte hazánkat az idei győri Ifjúsági Európa Bajnokságon. A Takács Dávid, Molnár Attila, Kiss Gergő és Horváth András négyes pedig szintén közel a dobogóhoz, az előkelő 5. helyen juttatták célba a botot a 4×400 méteres váltóban.
További eredmények a férfiak versenyeiben: Nick Márton 3000 méter akadály 6., 5000 méter 9., Tóth András 3000 méter akadály 8., Zsetnyai Ákos 1500 méter 8., Felber Balázs 800 méter 10., Horváth András 400 méter 10., 800 méter 11., Pauer Patrik 400 méter gát 10., Molnár Attila 200 méter 14.
A Sportolj Velünk Sportegyesület elnöke és edzője, Tóthné Stupián Anikó rendkívül büszke tanítványai helytállására. Elmondta, hogy a többi csapattal szembeni kiegyenlítetlen erőviszonyok ellenére az SVSE futói mindent megtettek annak érdekében, hogy a tőlük telhető legjobbat nyújtsák a bajnokság mindkét napján. Az edzőnő külön kiemelte, hogy mennyire imponált számára a feltörekvő fiatalság mentalitása és a versenypályán nyújtott teljesítménye