SVSE - Sportolj Velünk SportegyesületSVSE - Sportolj Velünk SportegyesületSVSE - Sportolj Velünk Sportegyesület
Eyof

Sikeres szereplés Bakuban

Szenzációs teljesítményt nyújtottak az SVSE sportolói az ifjúsági olimpián, akik egyedüliként képviselték Veszprémet a rangos atlétikai eseményen. Varga Gréta 2000 méter akadályfutásban a második, Molnár Attila 400 méter síkfutásban a harmadik helyen végzett!

2019. július 20-27. között Azerbajdzsán fővárosa, Baku adott otthont a nyári európai ifjúsági olimpiai fesztiválnak (EYOF). A két évente megrendezésre kerülő versenysorozaton tíz sportágban mérhették össze tudásukat a fiatalok. A tornát az Európai Olimpiai Bizottság szervezésében rendezik, résztvevői pedig az 50 európai tagállam 14 és 18 év közötti sportolóiból kerülnek ki.

A verseny fontos ugródeszka a fiatal sportolók számára. A korábbi EYOF-győztesek közül azóta már többen felnőtt olimpiai bajnoki címet is szereztek.

Magyarországról idén 88 sportoló indulhatott, közöttük két kiváló atléta, Varga Gréta Barbara és Molnár Attila a veszprémi Sportolj Velünk Sport Egyesület (SVSE) tagjaként állhatott a rajtvonalhoz. Ehhez az országos bajnoki címek mellett az is kellett, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség által előírt szintidőket sikeresen teljesítsék. A siker értékét növeli, hogy kizárólag csak ez a veszprémi sportegyesület tudott két atlétát is delegálni a nemzeti csapatba!

Tóthné Stupián Anikó és tanítványai az indulás előtt bíztak a jó szereplésben, és a verseny során sem ijedtek meg a nagy feladattól: jó formában, és eredményesen futottak.

Molnár Attila kedden kezdte meg szereplését és kiváló futással, 48.01-es egyéni csúccsal jutott 400 méteren a döntőbe, majd csütörtökön az SVSE atlétája nagy hajrában, éppen csak lemaradva, harmadikként ért át a célvonalon, és szerzett bronzérmet. Döntős ideje 48.09 volt.

Csütörtökön állt rajthoz Varga Gréta Barbara is, aki szintén nagyszerűen versenyzett, 2000 m akadályfutáson 6:46.95-ös idővel a második helyen ért célba. A tehetséges sportoló a dobogó második fokára állhatott fel. Említést érdemel, hogy Gréta az eggyel idősebb korosztályban érte el ezt a remek eredményt!

Attilára pénteken is komoly feladat várt: a svédváltó (100m-200m-300m-400m) befutó tagjaként hozta be csapatát a hetedik helyről a döntőt érő második helyre. Végül a Svéd vágta az 5. helyen zárta a versenyt.

Scroll to Top