Mozgalmas hétvége – SVSE-s sikerek

Hosszú hétvégét tartottak az újonc és serdülő korosztályos versenyzőknek. Az SVSE-t képviselő fiatalok számos szép sikert besöpörtek.

A fiatalabbak közül Szirbek Albert volt a legeredményesebb, 2000 méter síkfutásban nagy hajrá után másodikként ért célba (6:46,61), míg 1000 m akadályon centikkel lemaradva az elsőtől lett bronzérmes (3:05,80).

Harhai Péter 2000 méteren nyolcadik, 1000m akadályon tizedikként zárt. Ugyanitt László Levente a nyolcadik helyet csípte meg.

A lányok mezőnyében jól küzdött Kerékgyártó Dóra és Mesics Borbála is. Előbbi 80 és 300 méteren, valamint távolugrásban versenyzett, míg utóbbi az 1000 m akadályfutáson vett részt.

A serdülő korú Dabosi Marcell 300 méteres sífutásban egyéni legjobb idejével szerzett bronzérmet (37.50). Felber Farkas 300 méter sík és gátfutásával is egyéni csúcsot javított.

A lányok közül Kovács Noémi 100 és 300m-en indult, szintén egyéni csúcsokat futott. A leghosszabb távokon Birnbauer Dalma állt a rajtvonalhoz, 1500 és 3000 méteren sem maradhatott el az egyéni legjobb eredménye, sőt 3000 méteren hatodikként ért célba.

A korosztály felkészítését dicséri, hogy szinte minden versenyszámban a legjobb eredményüket nyújtották a veszprémi sportolók.

Balról az első Molnár Attila (SVSE)

A szlovákiai Nagyszombat adott otthont az idei U18 válogatott viadalnak, amelyen Csehország, Magyarország, Szlovénia és Szlovákia nemzeti csapatai versengtek. Sprintváltónk (100, 200, 300, 400 méter) 1:53.57 perces országos csúccsal nyert. A csapatban helyet kapott Molnár Attila (SVSE), aki egy héttel korábban az U20-as válogatott viadalon is sikeresen szerepelt.

Ezen a versenyen is a veszprémi sportegyesületből többen rajtvonalhoz álltak: Biros Benedek 1500 méteren lett harmadik (4:09,98), míg Koncz Kata szintén 1500 m-en ért el negyedik helyezést (4:51,19). A 3000 méteres távon Zsetnyai Ákos volt érdekelt, aki idei legjobb eredményével (8:48,86) szerzett bronzérmet. Akadályfutóink is kitettek magukért: Varga Gréta Barbara 2000 méteren hozta el az aranyat (6:56,26), míg Tóth Márton nyakába bronzérmet akasztottak, ideje: 6:31,33 perc volt. 400m gátfutásban Hadnagy Zsóka épphogy csak lemaradt a dobogóról, negyedik helyen végzett. (1:04,41)

A svédországi Gavleben is érdekelt volt az SVSE, az U23 Európa-bajnokságon a 4×100 m-es váltófutás elődöntőjében a Kéri Bettinával (edző Tóthné Stupián Anikó), felálló váltó 44.93-as idővel új országos utánpótlás csúcsot futott. Ezzel az eredménnyel a váltó a 9. helyen zárta a kontinensbajnokságot.

Megosztás:

Share on facebook
Share on google
Share on twitter
Share on linkedin
Share on pinterest

Sportolj Velünk SE

8200 Veszprém, Varga utca 4/F.
Adószám: 18912896-1-19
Bankszámla szám:
73610069-10202887
(Zirci Takarékszövetkezet)

Tel.: +36 30 638 7055
e-Mail: sportoljvelunkse@gmail.com

Edzések: 8200 Veszprém,
Wartha Vince u. 3. (Stadion)

Támogatóink