Nem egy szokásos „már megint a dobogóra álltak” írásról lesz szó, habár kétség nélkül állíthatom, hogy a bajnoki cím a Sportolj Velünk SE kicsinyeit, gyerekeit, fiataljait, edzőit, szüleit illeti. És miért gondolom ezt?
A mostani helyzet mindenki számára egy „lehetetlen küldetés”, egy hosszú és kiszámíthatatlan időszak, ahol fel kell venni azt a bizonyos pajzsot és meg kell küzdeni a láthatatlan ellenfelekkel. De az igazi atléták tudják a titkot:
„…Nem elég fellobogni,
de mindig égni kell!
És nem elég csak égni,
fagyot is bírjon el,
ki acél akar lenni… „(Váci Mihály)
A legnagyobb kincsünk a pillanapok, azok az apró, olykor láthatatlan mozzanatok, amelyeket az idő sem moshatja el. Ezekbe a pillanatokba kell kapaszkodni, mert végül „összeáll a kép”. Legyen szó óvodás, kisiskolás edzésről, ahol 20-30 lelkes pöttöm lesi az edzőik utasításait, vagy egy rövid ünnepségről, ahol a kimagasló sportolók vehetik át a szerződésüket, elismerve a bizonytalan év ellenére tanúsított fegyelmezett, odaadó munkájukat.
„Várakozás, kivárás – így fogalmazott Tóthné Stupián Anikó.
„Nem csak a meghitt karácsony eljövetelét jelenti, hanem a járvány által kialakult helyzet elmúlását is. Valóban nincs más, csak a kivárás, a türelem, hogy lecsendesedve, alázattal várjuk a következő időszakot, mert a jövő nem marad el.” – Folytatta Anikó néni, aki kiemelte azt is, hogy bármilyen nehéz is volt az év, az egyesület erősödött. 2019-ben 52 érmet gyűjtött a csapat, idén 62-t hoztak el. „Ez bizonyítja, hogy jobbak is lettünk és talán nem voltak ilyen kemények mások, mint mi.” – Tette hozzá.
Továbbá mennyi erőt adhat egy közös felmérő futás, amit a bátorság, kitartás, küzdés fűszerez? Megtudunk-e szólalni akkor, mikor gyerekzsivaj harsogja be a termet, izgulva a versenyen egymásért, a csapatért és magukért.
Ilyen pillanatokban bővelkedhet a SVSE nagycsaládja, akik hétvégén is rajthoz álltak. Nem a győzelem, a bajnoki cím, vagy egy újabb érem fényezte be az Advent első hétvégéjét, hanem az a „szellem”, ami átjárja a MI csoportot nap, mint nap. Szombat délelőtt a nagyobbaké volt a főszerep, akik 4-6-8 és 10km-es felmérő futást teljesítettek. Az újoncok (Felber Kata Zselyke, Kerékgyártó Zsófia, Kovács Botond, Mesics Borbála) nagy elszántsággal álltak a 4km-hez. A leghosszabb távon Szögi István Dániel és Varga Gréta Barbara, Szirbek Albert, Nagy Patrik hármas küzdött meg az idővel. A veszprémiek mellett rajthoz állt Szemerei Levente (Szekszárdi Sportközpont tehetséges távfutója) és Koós Erik (Vasas atlétika edzője, atlétája) és tanítványa is.
A vasárnap délután a gyermekekről szólt, akik idén rendhagyó módon vehettek részt a Sport XXI. terematlétika versenyén. A vírushelyzet miatt minden egyesület maga rendezte meg a kisatlétáinak az ügyességi csapatbajnokságot. Veszprémben közel 50 gyerek (óvodások, kisiskolások, leendő újoncok) mérte össze ügyességét. A két kisebb korosztályban 2-2 csapat mérkőzött meg egymással, míg a 2008-2009-es korcsoportban a 2 veszprémi csapat mellett a siófokiak is rajthoz álltak. Az U13-nak egy út most véget ért, mert januártól újoncként már kilépnek a Sport XXI. versenyrendszerből és új kihívásokkal nézhetnek majd szembe.
Bár háziversenyként lehetett csak lebonyolítani, mégis óriási hangulat alakult ki. Lelkes szülői szurkolótábor buzdította a lelátóról a piciket és hangos kiáltozással segítették egymást a versenyzők a gátfutás váltószámánál, medicinlabda dobásnál, zsámolyszökdelésnél és helyből távolugrásnál is. Végül mindenki érem és csokoládé jutalmat kapott. Véleményem szerint a helyezés talán el is halványulhat ma, hiszen az a küzdés, lelkesedés, versenyszellem, csapategység jellemezte az összes iskolást és óvodást, ami az „igazi” atlétákat jellemzik.
„Nem az számít, hogy hányadikak vagytok, hanem, hogy itt vagytok. Megmutatjátok anyának és apának, hogy ti futók, versenyzők vagytok.” (Tóthné Stupián Anikó)
Tapsáradatban minden gyermek nyakába felkerült az érem, de a díjat a szülőknek is ki kellene osztani, hiszen nélkülük nem lenne siker. Ők azok, akik most is alárendelték a családi programot, a hétvégét a gyermekeiknek. Ők azok, akik segítik az edzők munkáját és ők azok, akik tudják, hogy milyen fontos esemény ez a legkisebbeknek is. Ők az „igazi” szülők.
Nem tudjuk, hogy mit hoz a holnap, de az biztos, hogy ezt a példát követni kell! Dolgozni kell, haladni tovább ezen az úton és türelemmel kivárni, míg „újra kisüt a nap”.
Juhászné Bérces Anikó
Álom hava
„Telet hozó, morcos ember,
ködben csoszog a december.
Haján, bajszán csillog a dér,
kopár ágon süvít a szél.
Advent köszönt rá a népre,
reményt hozó közelsége
örömteli fénybe ível,
csodát művel a bús szívvel.
Elmenekül a sötétség,
rejtőzködik a rút vétség.
Várakozás hitet éleszt,
jóra vágyik már az élet.”