Békéscsaba után Nemesvámoson – Balácapuszta Villa Romana – álltak rajthoz az SVSE futói a Mezei Futó Magyar Liga 2. fordulóján. A veszprémiek a 2 bajnoki cím mellett 5 ezüstöt és 2 bronzérmet is szereztek. Szögi István Dániel nem talált legyőzőre, Kovács Ferenc Soma korosztályos bajnoki címe mellett abszolútban a 3. helyen végzett. Varga Gréta Barbara abszolút 2. helyezést érte el. A Szirbek testvérek korosztályukban ezüstérmet, a Schindler ikerlányok ezüst és bronzérmet, míg a legkisebbeknél Kiss Gábor ezüstöt szereztek.
Nemesvámos határában fekvő római kori romkertben a mezei versenyt a legkisebbek, az U8-as korosztály kezdte meg, akik 600 m-t teljesítettek. A fiúknál Kiss Gábor szerezte meg az első ezüstérmet. Az U10-es gyermekek már 1 km-rt futottak, ahol a lányok közül a Schindler ikrek, Dorka és Luca a 2. és a 3. helyen értek a célba. Az U12-esek 1500 m-en versenyeztek. A fiúknál Felber Csaba 7:46-al, a lányoknál Bükkösi Luca 8:06-al zártak.
Az újoncok már külön versenyeztek. A fiúk 3000m-en, a lányok 2000m-en mérték össze állóképességüket. Kingl Marcell 11:43-al (egyéni csúcs), Gaál Kolos 12:20-al, Körmendi Kolos 12:57-el (egyéni csúcs), Lengyel Márk 13:40-el (egyéni csúcs), Keller Márton 13:51-el (egyéni csúcs) értek a célba. A lányoknál Meilinger Vivien 8:16-al, Simon-Varga Fanni 8:26-tal, Miklós Luca 8:53-al teljesítették a két körös távot.
A serdülő fiúknál Szirbek Titusz ezüstérmet vehetett át 4km-en 14:30-as időeredményéért. Sinka Dániel 15:05-el a 10. helyen ért célba, míg Horváth-Buday Bendegúz 16:43-al zárt. A lányoknál (3000 m) Kiss Zsófia Csenge (12:03), Zsohár Lúcia Lola (12:03) és Hegyi Flóra (12:09) érkeztek a 7., 8., 9. helyen. Sándor Mirabella 13:26-os eredményt, Halász Nikolett 14:14-es egyéni csúcsot értek el.
Az ifjúsági korúaknál Szirbek Albert is ezüstérmet szerzett 17:11-el, ők már 5000 m-en csaptak össze. Babics Marcell (18:02), Furda Botond (18:16), Kovács Botond (19:37) is teljesítették a versenytávot. A lányoknál Felber Kata Zselyke (17:13) és Gedra Bettina (17:13) egyszerre értek át a célvonalon a 4 körös versenyben.
A női mezőny 5000 m-en, míg a férfiak 7000 m-en küzdöttek meg a VESZ-MONT GROUP kupáért. Varga Gréta Barbara (18:07) abszolút kategóriában a 2. helyen ért célba, míg a férfiaknál Szögi István Dániel utasított mindenkit maga mögé 22:18-as idővel, Kovács Ferenc Soma 22:42-vel korosztályának bajnoka lett és abszolútban a bronzérmes dobogóra állhatott fel. Zsetnyai Ákos 23:38-al a 8. helyen végzett.