Kiválóan szerepeltek gyermek korcsoportos versenyzőink az év első versenyén

Az U11es korosztályban, csak az utolsó versenyszámban dőlt el az első két helyezés, a végén 1 ponttal lemaradva a második helyen végeztünk a 16 csapatból. Az U13 -as korosztályban nagy küzdelmekben a negyedik helyen végeztünk. A dobás kicsit kifogott rajtunk. Az, hogy B csapattal is ki tudtunk állni (egy csapat 8 fő) az nagyon biztató a jövőre nézve. Ennek a korosztálynak a következő versenye a mezei forduló lesz, amit előre láthatólag az SVSE fog megrendezi március végén a Gulya dombon.

Szalai Benjámin (128)

Ezen a hétvégén Szalai Benjamin Belgiumba utazik, hogy ott egy 10 km-es mezei versenyen vegyen részt és ezzel mintegy fel is mérjük, hogy áll Benjamin a felkészülésben.

Január 27-én a legfiatalabb serdülőknek rendeznek Országos Bajnokságot Budapesten a BOK csarnokban. Ők idén töltik be a 13 életévüket. Remélhetőleg az átigazolások addigra sikerrel lezajlanak és nem lesz akadálya, hogy induljanak ott versenyzőink.

Ugyanezen a napon lép pályára Bécsben az Indoor Track & Field Vienna nemzetközi fedett pályás versenyen Kiss Gergő 800 m, Molnár Attila 400 m, Kéri Bettina 60 m és 200 m valamint Szalai Benjamin 1500 m -en.

 

Megosztás:

Sportolj Velünk SE

8200 Veszprém, Varga utca 4/F.
Adószám: 18912896-1-19
Bankszámla szám:
73610069-10202887
(Zirci Takarékszövetkezet)

Tel.: +36 30 638 7055
e-Mail: sportoljvelunkse@gmail.com

Edzések: 8200 Veszprém,
Wartha Vince u. 3. (Stadion)

Támogatóink