A Csapat Európa-bajnokság mellett Brnóban zajlott az U18 válogatott viadal és közben Kecskeméten az U16, U15 és U14 Többpróba Magyar Bajnokság.
Az U18-asok a Brnóban rendeztek válogatott viadalon vettek részt június utolsó hétvégéjén. A mieink mellett a házigazda csehek, a lengyelek, valamint a szlovákok igyekeztek gyűjteni a pontokat, végül a magyar csapat a harmadik helyen zárt. A válogatottat erősítette két SVSE atléta is, Szirbek Titusz 3000 m-en, míg Pandur Huba 200 m-en és váltóban állt rajthoz. Titusz a negyedik helyen zárt 8:41-es időeredménnyel , Huba pedig 20.97-el ért a célba a második helyen (megengedettnél nagyobb szél miatt nem lehet hivatalos országos csúcs), majd a váltót erősítette a nap utolsó versenyszámában.
Közben Kecskeméten az U16, U15 és U14 Többpróba Magyar Bajnokság zajlott, ahol Vati Csenge Zoé az U14-es korosztályban lépett a pályára. Csenge az 59 fős mezőnyben végül a kilencedik helyen zárt. 80 m síkfutásban egyéni csúcsot ért el (10.51), amivel mindenkit maga mögé utasított, majd távolugrásban 504 cm-el a negyedik helyen zárt. Magasugrásban 132-es egyénit ért el és végül 28 m-el fejezte be a kislabdahajítás versenyszámot.
