Mindenki ismeri a szlogent: Adj vért, és ments meg három életet! Ennek a nemes küldetésnek tett eleget a Sportolj Velünk Sport Egyesület több tagja.
A küzdelmes és igen sikeres év után önkéntes véradáson vettek részt a veszprémi SVSE tagjai, sportolói, szimpatizánsai a Karácsonyt követő első napon. Az ünnepek között kiemelten fontos a véradás, hiszen ebben az időszakban is éppen úgy szükség van embertársainknak a vérre, mint bármikor máskor az év során.
Évente 250 ezer ember dönt úgy, hogy véradásával segíti a rászoruló betegeket és önzetlenül adja a vérét egy számára ismeretlen embernek. A gyógyításhoz nélkülözhetetlen vér semmi mással nem pótolható, egyetlen véradással viszont három betegen is lehet segíteni: a levett vérből vörösvérsejt-koncentrátum, plazmakészítmények és vérlemezke-koncentrátum készül.
Az SVSE elhivatott tagjai jóérzéssel búcsúztak a Vérellátótól és megfogadták, hogy máskor is szívesen állnak rendelkezésre rászoruló embertársaiknak.