SVSE - Sportolj Velünk SportegyesületSVSE - Sportolj Velünk SportegyesületSVSE - Sportolj Velünk Sportegyesület

Az olimpiai álmok valóra válnak

A sportolók gyerekkoruk óta „futnak” az álmaik után. Csillogó szemekkel és vágyakozva nézik a bajnokokat a TV-ben és álmodoznak, hogy ők is ott állnak majd az olimpiai rajtnál. Ahogy telik-múlik az idő a tehetségek mindig utat törnek maguknak és végül ami korábban homályos kép volt, kezd kitisztulni, ami kezdetben csak álom volt, végül valósággá válik.

2021. olimpiai lázba hozta a világot, mindenki izgatottan várta, hogy szurkolhasson kedvenceinek, nemzetének. A veszprémi Sportolj Velünk SE két atlétája számára megadatott, hogy a világ legnagyobb sporteseményén ott lehessenek, Bartha-Kéri Bianka és Szögi István Dániel számára a lehetetlen nincs többé. Mindkét élsportoló ranglista alapján került ki Tokióba és kétséget kizárva mondhatjuk, hogy kiváló teljesítménnyel végeztek az 1. olimpiájukon.

Az olimpikonok edzője és az SVSE elnöke, Tóthné Stupián Anikó korábban elmondta, hogy boldog és büszke a tanítványaira és az együttes erővel megszületett Sportolj Velünk SE közös érdeme az olimpiai szereplés.

„A munkára mindig is kellő alázattal, komolysággal tekintettünk, az egymásba vetett hitünkön pedig azóta sem esett csorba. Talán mindezek következménye az is, hogy a nyári, tokiói olimpiára női és férfi atlétát is küldhetünk.”

Tóthné Stupián Anikó és két tanítványa bebizonyították, hogy ott a helyük Tokióban. Bartha-Kéri Bianka hosszas bokasérülését és a koronavírust is leküzdve, falakat ledöntve erősödött meg fizikálisan és mentálisan is. Óriási erőt adott neki a 2:01,34-es egyéni csúcsa, amivel magabiztosan állhatott az olimpiai rajtvonalhoz.

„Élvezni szeretném a versenyt, megélni a pillanatot, hiszen először szerepelhetek majd olimpián.” – Nyilatkozta Bianka az olimpia előtt.

Az 1500 méter fedettpályás magyar csúcstartója, Szögi István Dániel megállíthatatlanul, bajnokhoz méltóan küzdött meg az első olimpiai kvalifikációjáért. Elmondta, hogy talán sosem volt még olyan boldog, mint az idei évben. Az olimpián pedig elsősorban magának bizonyítana.

„Nem a helyezésekre és továbbjutásra koncentrálok: inkább saját magamra. Úgy kell ezt elképzelni, hogy mindig, minden helyzetben szeretném a lehető legjobbat, azaz száz százalékot nyújtani. Ha ez Tokióban is sikerült, akkor elmondhatom, hogy nyertem. Mindent megteszek azért, hogy így legyen!”

Végre elérkezett az indulás napja. Irány Budapest, a reptér és Tokió a célállomás. Belegondolni is fárasztó, hogy 36 óra utazás állt előttük, de biztos vagyok benne, hogy az izgalom, a várakozás élménye miatt egy pillanat alatt az olimpia helyszínén találták magukat. A 7 óra eltolódást a szervezet is megérzi, ezért az átállás sem ment egyik napról a másikra. Az akklimatizációs faluban töltött egy hét után költöztek át az olimpiai faluba. Mintha „Alice belecsöppent volna csodaországba” úgy érezték magukat a mindent átható olimpiai légkörben.

Végül elérkezett a nap, amikor a Sportolj Velünk SE családja is visszafojtott lélegzettel, gombóccal a torokban várta az atlétikai versenyeket. Nem számított a 7 óra eltolódás, amikor a veszprémiek a világ legnagyobb sporteseményén láthatták két társukat.

Bartha-Kéri Bianka volt az első magyar atléta, aki bemutatkozhatott a XXXII. nyári játékokon, méghozzá 800 méteren. Az SVSE 27 éves sportolójáért a 3. futamban szurkolhattunk. Bianka végül 2:02,82-es időeredménnyel futamában a 6. helyezést, míg összesítésben a 33. pozíciót érte el.

“Nagyon örülök, hogy itt lehettem, ez az első olimpiám és hatalmas élmény” – Nyilatkozta Tóthné Stupián Anikó tanítványa.

„Véleményem szerint jól helytállt Bianka, a továbblépés lehetősége megvan benne. A cél az egyéni eredmény javulása, hogy világversenyeken fel tudja venni a versenyt ellenfeleivel.” – Tette hozzá Tóthné Stupián Anikó.

Augusztus 3-án, magyar idő szerint 2:15-kor lépett pályára Szögi István Dániel. Az 1500 m síkfutás első előfutamában mutatkozhatott be. Az elmúlt év legtöbbet fejlődött atlétája elszántan és magabiztosan vette fel a harcot az élmezőnnyel. A 25 éve veszprémi atléta óriásit küzdött az utolsó körben és végül 3:38,79-el a 12. helyen, összesítésben a 23-ként zárt a 48 fős mezőnyben.

„Úgy voltam vele, hogy minden megpróbálok, hogy bebizonyítsam magamnak, hogy csak azért is meg tudom csinálni, úgyhogy nagyon örülök, hogy itt voltam.” – Mondta Isti a futás után.

A két veszprémi atlétát immár a világ legjobbjai között tartják számon. Az SVSE-nek és az edzőjükkel való közös munkának hála a lehetetlen lehetőséggé vált. Bianka és István Magyarország középtávos egyeduralkodói inspirációként és követendő példaként állnak a felnövekvők előtt, hiszen az álmok valóra válnak.

(szerző: Nagy Cecilia)

Scroll to Top
Copy link